Lehet, hogy mégsem néznek olyan bambán az új kapura sem.
A pásztorok bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a szarvasmarhák száznál is több növényfajt ismernek fel, és mindegyikhez más módon viszonyulnak a legelőn. A kutatás eredményeit nemrég publikálták az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai és a vizsgálatban közreműködő pásztorok a Journal of Applied Ecology című szaklapban. A cikk újszerű módon kapcsolja össze a pásztorok tudományát az ökológiai, a mezőgazdasági és a természetvédelmi kutatásokkal.
A beszámolóból – amelynek szerzői Molnár Zsolt ökológus és kollégái, valamint Máté János és Sáfián László pásztorok voltak – kiderül, hogy a marha mindegyik növényhez más módon közelít: valamelyiket annyira szereti, hogy odalép hozzá vagy odahajtja a fejét, más fajokat türelmesen fogyaszt. De vannak olyanok is, amelyeket csak valami finomabbal együtt hajlandó megenni, vagy csak aprókat harap belőle, vagy éppen csak a virágát szereti. Emellett sok olyan növényfaj is van, amelyeket csak megszagol vagy egyszerűen kikerül, míg egyeseket annyira utál, hogy kirázza őket a szájából, ha az véletlenül odakerül.
„Azaz a jószág válogatós, a legelőről mint svédasztalról szemezget”
– írják a szerzők. A tanulmány szerint a marhának tízféle viszonya volt a legelő száztizenhét vizsgált növényfajához, láthatóan felismerte az egyes fajokat. A több évig tartó vizsgálatban a kutatók csaknem 33 ezer esetben dokumentálták a marha „fűharapását”.
Alapvetően fontos a pásztor
A kutatók a pásztorok tapasztalatait használták fel. Mint írják, a pásztornak birtokában van a tudomány, amellyel a marha kívánságát, ízlését befolyásolni tudja. Pásztorolva a jószág olyan növényeket is megeszik, amelyeket annyira azért nem kedvel. A pásztor tudja, hogy nem a frissen hajtott üde zöld füvektől, hanem a tápanyagokban tartalmasabb, de szárazabb, bizonyára íztelenebb fűtől hízik jobban a jószág. A jól pásztorolt állat ezért jobban hízik, jobban neveli a borját, ezért több hasznot is hajt. Azaz a gazdának is hasznos a pásztorok tudománya.
A pásztor folyamatosan figyeli a legelőjét, és igyekszik azt úgy karbantartani, hogy őszig kitartson a fű, és a következő évben is jól lehessen tartani rajta a jószágot. A pásztor fő feladata, hogy a napi legeltetéssel menüt állítson össze, és azon vezesse végig a marhát, hogy többet és jobbat egyen, mintha maga kószálna a gyepen. "A nap végén pedig desszert jár neki, például egy finom lóherés folt" – írják.
A tudósok szerint a pásztorolt jószág a természetvédelemnek is sok jót tehet, a védett növények és állatok szempontjából is kedvezőbb lehet a gondos tartás. A pásztor képes megakadályozni egyes foltok túllegelését, más helyeken pedig a legelés elmaradását, mindkettő káros lehet sok ritka fajnak. A pásztor és a természetvédő együttműködéseként visszaszoríthatók a túlzottan elburjánzott fajok – például a sás és a nád – vagy a nem őshonos, tájidegen, úgynevezett inváziós növények, például a japánakác.
Ez is érdekelhet:
Megváltoztatta a karantén a madarak énekét
Ilyen jelentős az emberi tevékenység hatása rájuk.
