Az Opel jelenlegi kínálatának egyik legnépszerűbb modellje, a Grandland jövőre adja át a helyét az új generációnak, amit már kizárólag elektromos hajtással kínálnak majd, és amit a Wartburg egykori szülővárosában fognak gyártani.

A kelet-németországi Eisenach nevét onnan ismerhetted, hogy itt készültek a Wartburgok, de az utóbbi három évtizedben már Opelek születtek a városban. 1990-ben állapodott meg az Opel és az eisenachi autógyár, és még abban az évben elindult a Vectra gyártása, mint Németország egyesítésének egyik szimbóluma. Helmut Kohl indította útjára a gyártást, akit akkor éppen két napja választottak meg kancellárnak.

1991-ben már egy új autógyár alapkövét tették le a város túloldalán, ekkor futott ki a négyütemű Wartburg gyártása, majd 1992-ben megnyitott az eisenachi új Opel-gyár, ahol a Corsa és az Astra készült. 2009-ben a General Motors gondjai miatt veszélybe került az üzem sorsa, de végül a mai napig működik. 2019-ig az Adam és a Corsa, majd azóta a Grandland készül itt, és az Opel most 130 millió eurót fektet be az új generáció gyártásának előkészítésére.

A Grandland a márka egyik legkelendőbb modellje, 2017-ben jelent meg, mint az egyik első Opel, ami a PSA technikájára épül. 2021-ben újult meg a plug-in hibridként is kapható crossover, jövőre pedig már az új generációnak adja át a helyét, ami az alapoktól elektromos autónak készül. Az új Grandland, aminek nem biztos, hogy ez marad a neve, ezúttal is a Peugeot 3008 testvérmodellje lesz, és akár 700 kilométeres hatótávú változatban is kínálják majd 2024-től.

(Képek: Opel, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nem mindig hülyék ám az emberek, amikor SUV-ot vesznek – Opel Grandland PHEV-teszt

A konnektoros hibrid Opel Grandlandot pont egy ugyanilyen technikával hajtott Astra után kaptam meg tesztre. És megkaptam tőle a SUV-lázat is.

Már az új Opel Astrából is elektromos autó lett

Kombiként is lehet majd kapni elektromos Astrát.

Gondoltad volna, hogy eddig már 75 millió autót gyártott az Opel?

Szerinted az Opel melyik típusából gyártották eddig a legtöbbet?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ámokfutása után eltiltás fenyegeti Magnussent

Nem ismer akadályt a Land Rover Defender Octa

További cikkeink a témában